Minden versenyző csapat 6 tagból áll, közülük egy csapatkapitány és egy küldönc. Előbbi tartja a kapcsolatot a csapattagokkal és a verseny szervezőivel, míg utóbbi a verseny folyamán a
helyesnek vélt megoldásokat viszi ki és írja be a segítővel a programba.
A 6 tagú csapatokban a fiúk és a lányok száma is 2 és 4 között kell legyen, évfolyamonként 2-2 taggal. A csapat összetételét nevezéskor kell közölni. Ezen a verseny előtt indokolt esetben
módosítani lehet.
A versenyen minden csapat a díszteremben foglal helyet a számára kijelölt asztalnál. A csapat tagjai a verseny ideje alatt nem hagyhatják el a helyüket (kivétel a két tisztségviselő) és
közösen dolgozhatnak a feladatok megoldásán. Nem használhatók könyvek, jegyzetek, kalkulátorok és kommunikációs eszközök.
A csapatoknak legkésőbb a verseny kezdete előtt 15 perccel kell megjelenniük a helyszínen.
A verseny a kitűzött feladatok megoldásából áll a rendelkezésre álló idő (75 perc) alatt.
A feladatok szövegét a csapatkapitányok kapják kézbe a verseny kezdetén (6-6 példányban). Minden feladat mellett szerepel a feladat helyes megoldásáért járó pontszám.
Minden egyes feladat megoldása egy egész szám 0000 és 9999 között. A választ négyjegyű számként kell beírni a programba az adott formátumban. (Ha például a válasz 45, akkor ezt 0045-ként kell
leírni, nem pedig 5∙9 vagy 32+13, esetleg 5∙32 alakban.) Ha a válasz valamilyen formai szempontból nem felel meg a fentieknek, akkor még úgy sem fogadható el, ha az eredmény egyébként helyes.
A küldönc – és csak ő – elmegy a csapat számára kijelölt laptophoz, ahol az egyik szervezővel együtt beírja a választ a programba. A program ellenőrzi a megoldást, jelzi a megoldás
minősítését a képernyőn 10 másodperc elteltével zöld/piros színnel... Ajánlott, hogy a küldönc átlássa a csapata addigi teljesítményét.
Akár tartalmi, akár formai okokból hibás a válasz a csapat 10 pontot veszít, de tovább gondolkodhat a feladaton. Ha a válasz helyes, a csapat megkapja a feladat pontszámát. Az adott feladaton
szerzett esetleges büntetőpontok természetesen érvényben maradnak. Ha egy csapat kétszer küld helyes választ egy feladatra – megeshet a kapkodásban – akkor természetesen csak egyszer kapja meg a
pontszámot. Több rossz kísérlet esetén viszont minden egyes alkalommal veszítenek 10 pontot. Erre még akkor is sor kerül, ha egy csapat olyan feladatra ad be rossz megoldást, amelyet korábban már
helyesen oldott meg.
A feladatok szövegével kapcsolatos kérdéseket a verseny első 30 percében a csapatkapitányok – és csak ők – feltehetik a zsűri erre kijelölt tagjainak.
Az első 3 olyan csapatnak, amelyek valamennyi feladatot hibátlanul oldják meg, függetlenül attól, hogy hány hibás kísérletük volt a korábbiakban, jutalompont jár az alábbiak szerint: az
elsőnek 100, a másodiknak 60, a harmadiknak pedig 40 pont.
A csapatok végső sorrendje a 75. perc leteltével szerzett pontszámok alapján állapítandó meg. Esetleges pontegyenlőség esetén az a csapat kerül előbbre, amelyiknél a jó megoldásokra kapott
pontok maximuma nagyobb; ha ezek egyenlők, akkor a második legnagyobb értéket kell figyelembe venni, és így tovább.
Jolly-feladat: A verseny első 15 perce során minden csapatnak módjában áll a feladatok egyikét – és csak egyet – „jolly“ feladatnak választani. A csapat jolly feladatának a sorszámát a
kapitány írhatja be a programba, ezzel kiválasztva azt. . Minden olyan feladat választható jollynak, amelyre a csapat még nem adott be jó megoldást. Attól kezdve, hogy egy feladatot egy csapat
jollynak választ, a feladat alappontszáma a csapat számára megduplázódik, de ez a verseny közben nem látható a csapatok számára. Ez a duplázódás nem vonatkozik az erre a feladatra a későbbiekben
esetlegesen beadott hibás megoldásra is: a választott jolly-feladatra adott minden egyes hibás megoldás 10 ponttal csökkenti a csapat pontszámát. Ha egy csapat az első 15 perc során nem
választ jolly-feladatot, akkor számára az alappontszámok maradnak érvényben.